Téged sokat csúfoltak gyerekkorodban? Vagy szégyenítettek meg rendszeresen a szüleid mások előtt? Ha igen, az lehet az oka annak, hogy miért szoronsz sokat felnőttként, vagy hogy miért mondják neked újra és újra mások, hogy irreálisak az elvárásaid. A gyerekkori szégyen felnőttkori hatásai arra is rávilágítanak, miért nem mindegy, hogyan hívjuk fel a gyerekünk figyelmét arra, hogy valamit elrontott.
Bűntudat és szégyen: bár ezeket a szavakat gyakran felcserélik, fontos és alapvető különbség van közöttük. A bűntudatot akkor érezzük, amikor valami helytelent tettünk vagy úgy érezzük, hogy rosszul döntöttünk. A szégyen ellenben az az érzés, hogy mi magunk vagyunk rosszak, a konkrét eseménytől vagy a döntéseinktől függetlenül. A bűntudat kívül esik azon, hogy önmagunkat alapvetően milyennek tartjuk: “Rendes ember vagyok, de ezt most elrontottam.” Míg a szégyen egy beépített érzés, ami a legmélyebb önmagunkhoz kapcsolódik, és ha nem kezeljük, olyan mentális problémákat okozhat, mint a depresszió, megnehezíti az életünket az emberi kapcsolatainkban és a munkánkban egyaránt.
Míg a bűntudat azt jelenti, hogy egy adott helyzetet vagy döntést helytelenítünk, a szégyen az, amikor saját magunkat mint személyt tartjuk rossznak.
A szégyen a gyerekkorunkból ered, és sokakban sajnos nevelés hatására erősödött meg. Amikor a mai nevelési tanácsok arról szólnak, hogy ne a gyereket ítéld el, hanem a tettét, az pont a fenti különbségtételről szól. Egészen mást jelent ugyanis a gyerek számára, a személyiségfejlődésében az, hogy “ezt most rosszul csináltad”, mint az, hogy “rossz vagy, mert ezt most rosszul csináltad”. A szégyen gyakori forrása lehet az is, ha a gyereket terrorizálták vagy kiközösítették a társai az iskolában, ha otthon a szülei elhanyagolták, bántalmazták, vagy a szülők közti bántalmazásnak volt tanúja.
Felnőtt életünkben a gyerekkori szégyen hajlamosabbá tesz arra, hogy olyan párkapcsolataink legyenek, ahol a partnerünk értéktelennek tart, rendszeresen kétségbe vonja az emlékeinket, a véleményünket, akár a józan eszünket is (ez a gaslighting), vagy egyszerűen se szó, se beszéd lelép, eltűnik..
Itt is igaz persze, hogy ahányan vagyunk, annyifélék: a szégyen is többféle formában tud megmutatkozni a felnőttkori kapcsolatainkban. A szégyen megjelenési típusai attól is függenek, hogy gyerekkorunkban hogyan tapasztaltuk meg: szórványosan vagy áthatotta a mindennapjainkat? Az is számít, hogy milyen mélyen hatott arra, hogy hogyan értékeljük saját magunkat.
Az önképünkbe beépített szégyen három leggyakoribb felnőttkori következményét a Psychology Today gyűjtötte össze:
- Üresség. A gyerekkori szégyenből felnőttkorra képes egyfajta krónikus ürességérzet fejlődni. Ez tetten érhető a magányban, abban, hogy az illető nehezen tud másokhoz kapcsolódni, vagy abban, hogy úgy érzi, el kell rejtenie a valódi énjét, hiszen azt úgysem fogadnák el mások. Ennek az ürességérzésnek van egy olyan közvetlen veszélye is, hogy ezzel megnő a kockázata a pillanatnyi örömhajszoló viselkedésnek, gondolunk itt például az alkoholra, a drogokra, a szex- vagy kapcsolatfüggőségre, az étkezési zavarokra.
- Egészségtelen párkapcsolatok. Emberként hajlamosak vagyunk ahhoz vonzódni, ami ismerős számunkra, és ez sajnos még akkor is így van, ha az egészségtelen az érzelmi vagy mentális egészségünkre. Ez gyakran azt jelenti, hogy olyanokhoz vonzódunk, akikkel újrajászódhatnak a legmélyebb sérüléseink. Aki gyerekkorában mélységes szégyennel élt, felnőttként gyakran gyűlöli vagy elutasítja önmagát. Ezért aztán, ezt az önképet megerősítendő, öntudatlanul is olyan emberrel lép párkapcsolatba, aki ezt tükrözi vissza neki, megalázza és megszégyeníti. Jellemzően a szakítás sem szokott javítani a helyzeten, hiszen az új partnert is hasonlóképpen választja, az önutálat miatt ismétlődik a mintázat. Ez tovább erősíti a szégyen érzetét és valószínűbbé teszi a traumakötéseket a romantikus kapcsolatban.
- Extrém elvárások. Talán a legaggasztóbbak azok az összefüggések, amiket a gyerekkori bántalmazás, szégyen és elhanyagolás valamint a felnőttkori egészségtelen perfekcionizmus között mutattak ki. Az érintettek általában kíméletlenül szigorúak magukkal, és olyan dolgokat követelnek maguktól, amik nem reálisak, így a szégyencsapdában tartja őket. Ezek az emberek soha nem érzik “elég jónak” magukat, a kultúránk ráadásul ennek az állapotnak bizonyos formáit még akár nagyra is tartja: gondoljunk itt a maximalistákra, a munkaalkoholistákra, a folyton elfoglalt és magukat túlvállaló emberekre. Ehhez a csoporthoz tartoznak azok is, akik a szégyen túlkompenzálásaként az ellenkező végletbe esnek, és grandiózus elképzeléseik vannak arról, hogy mi minden jár nekik: végtelen siker, vagyon és “tökéletes párkapcsolat”.
Hogyan szabaduljunk meg a mérgező szégyentől?
A feldolgozatlan gyerekkori szégyennel együtt élni kifejezetten fájdalmas, és több negatív következménye van a felnőtt kapcsolataink minőségére. Ha nem kezeljük, akkor az növeli az esélyt a nárcisztikus vonások megjelenésére, a depresszióra, a szorongásra, és arra, hogy a gyerekkori traumánkat ismételjük az intim kapcsolatokban. A gyerekkorban gyökerező szégyen valójában annyira mérgező, hogy ezt már szakemberrel, egy jó terapeutával érdemes megvitatni, aki megfelelő végzettséggel és hozzáértéssel tud segíteni.
Sándor Anna