A falvak csendje és a láthatatlan elszegényedés
A zalai falvak sokak emlékeiben ma is élénken őrzik a közösen végzett munkák élményét, a gyerekkor harsogását, a kiskertek illatát. A jelen azonban más: a zsugorodó települések egyre nagyobb terhei közül a legszembetűnőbb az elszegényedés és a kapcsolatvesztés kettőse, amely nem csupán a romákra, hanem az idős emberekre, alacsony jövedelmű családokra, egyedül élő nyugdíjasokra és fiatalokra egyaránt jellemző.
A szegénység ma nemcsak a bevétel hiányáról szól. Elveszíthetők a társak, a biztonság, a hétköznapi segítség, és ezzel együtt a mozgástér, a döntési képesség és az emberi méltóság egy része is. A falvak mégis őriznek valamit: annak lehetőségét, hogy az egymásra figyelő közösség visszaadhatja azokat a kapcsolódásokat, amelyek a szegénységből való kiutat vagy legalább az elviselhetőséget jelenthetik.
Jó gyakorlat – A közösség, mint megtartó erő a széteső kapcsolatok között
Számos zalai kistelepülésen ma már szinte minden második-harmadik portán egyedül élő idős asszony lakik. A tömegközlekedés gyengülése, a szolgáltatások távolodása, a gyerekek és unokák elköltözése miatt a magány nemcsak lelki, hanem gazdasági szegénységgé is válik. Aki nem tud boltba menni, orvoshoz jutni, ügyet intézni, az kiszolgáltatottá lesz – nemcsak pénzben, hanem egészségben, sőt emberi kapcsolatokban is.
A KSH adatai szerint 2024-ben 1,8 millió embert fenyegetett szegénység, és bár a statisztikák gyakran etnikai bontásban beszélnek róla, vidéken a szegénység sokkal szélesebb réteg: nyugdíjasok, alacsony végzettségűek, állástalanok, fiatal családok, betegek, fogyatékkal élők, rossz közlekedésben élők. A kapcsolatainak elvesztése mindenkit sérülékennyé tesz – és a közösségből való kiesés a szegénység egyik legerősebb gyorsítója.
A jó gyakorlatok azt mutatják, hogy ahol a falugondnoki szolgálat erős, ahol a szomszéd bekopog, ahol a nyugdíjas klub számít a jelenlétre, ott a kapcsolatok újra létrejönnek, és ennek hatása mérhető: kevesebb a krízis, jobb az életminőség, késleltethető a teljes elszigetelődés.
Ajánlás – A kirekesztődés megelőzése és a kapcsolatok újjáépítése
1. Figyelőrendszer helyben
A döntéshozók, a falugondnokok és a civilek közösen alakítsanak ki egyszerű, működő „figyelőrendszert”, amely észreveszi a visszahúzódó, elmagányosodó embereket. A bekopogás, látogatás, rövid beszélgetés – legyen tudatos közösségi gyakorlat.
2. Bevonó közösségi alkalmak
Érdemes szervezni olyan kis léptékű programokat, amelyek valódi találkozási lehetőséget teremtenek: nyugdíjas klub, közös főzés, park rendezés, kézműves műhelyek. Ezek nemcsak élményt adnak, hanem visszaépítik a hiányzó kapcsolatokat.
3. Értelmet adó szerepek biztosítása
Az időseknek, alacsony jövedelműeknek, beköltözőknek is legyen szerepük a falu életében: segítés, önkéntesség, tudásmegosztás, közös feladatok.
A „szükség van rám” érzése erős védőfaktor a kirekesztődéssel szemben.
Összegzés
A zalai kisfalvak nemcsak anyagi, hanem kapcsolati szegénységgel is küzdenek. A kettő egymást erősíti: aki elszegényedik, az magányosodik; aki magányosodik, az könnyebben elszegényedik. A falugondnokok, az önkormányzatok és a helyi közösségek kezében van az esély, hogy ezt a spirált megtörjék.